"Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem"
Lk 3,22
Az Atyának ez a mennyből érkező hangja, amely nagyon is messziről érkezik, kiemeli Jézust a névtelenségből. Ez a hang annak a visszhangja, amely már „kezdetben” is volt, még a teremtés előtt:
„Ott voltam mellette mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam színe előtt. Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.”
Ez az a Szó, Ige, amit az Atya öröktől fogva mond s mond ma is. Ebben az egy Igében kimond és odaad nekünk mindent, amije van. Nekünk adja Fiát, aki Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól.
Isten Egyszülött Fia minden teremtmények elsőszülötte, ami nem azt jelenti, hogy ő maga is teremtmény (bár embersége szerint az), hanem azt, hogy a Fiú minden teremtmény mintája. Amint a Fiú az Atya képmása és arcának ragyogása, úgy a teremtményeknek is az a „hivatásuk”, hogy a maguk módján visszatükrözzék a Teremtő Arcát: jóságát és szeretetét. Az embernek pedig, aki Isten képmása, különösen is hivatása, hogy a kegyelem által kialakítsa magában és visszatükrözze ezt a fiúi szeretetet.
Isten Egyszülött Fia minden teremtmények elsőszülötte, ami nem azt jelenti, hogy ő maga is teremtmény (bár embersége szerint az), hanem azt, hogy a Fiú minden teremtmény mintája. Amint a Fiú az Atya képmása és arcának ragyogása, úgy a teremtményeknek is az a „hivatásuk”, hogy a maguk módján visszatükrözzék a Teremtő Arcát: jóságát és szeretetét. Az embernek pedig, aki Isten képmása, különösen is hivatása, hogy a kegyelem által kialakítsa magában és visszatükrözze ezt a fiúi szeretetet.
Az ember, Isten képmásának tükre azonban fekete lyukká lett, olyan jelenséggé, amely magába szív és elnyel minden fényt, anélkül, hogy ő maga tovább adná.
